"Hello world I'm your wild girl..."

"Akkor talál majd rád a nagy Ő, amikor nem is keresed."

"Meg fogod találni álmaid munkáját, mihelyst nem görcsölsz rajta, hogy mikor kapsz állást."

"Éppen amikor minden a lehető legnagyobb rendben, beüt a baj, ami persze nem jár egyedül."

"Az életed akkor fog megváltozni, amikor már beletörődtél, hogy ilyen marad örökké."

Ismerős ez a sok sablonos sz*r duma? Nekem sajnos igen, egynémelyik már a könyökömön jön ki. A legszörnyűbb az egészben, hogy ezt többnyire olyan emberek törlik az arcodba, akiknek egyikért sem kellett soha harcolniuk. Úgy mint szerelemért, barátokért, szuper állásért, vizsgákért, vagy a puszta kellemes létért. Akik a fenti mondatokat sokat hallották már, biztosra veszem, hogy hallani is fogják még sok-sok évig, hiszen akinek a fülét egyszer megüti egy ilyen jellegű mondat, többé nem tud tőle szabadulni. Egyszer elmerengtem rajta: vajon tényleg így van? Aztán rájöttem, hogy NEM! Ezek mind olyan "igazságok", amelyeket olyan emberek találtak ki, akiknek az élete fuccsba ment, s vígasztalás híján ilyen mondatokkal bíztatták magukat és egymást. Tutira kamu.

Van itt még valami, ami nem hagy nyugodni:

"Miután leléptél, azután indult csak be igazán a buli. Milyen kár, hogy hazamentél!"

gázabb:

"Miután leléptél, azután indult csak be igazán a buli, akkor jött meg XY is, akibe bele vagy esve. Milyen kár, hogy hazamentél!"

még gázabb:

"Miután leléptél, azután indult csak be igazán a buli, akkor jött meg XY is, akibe bele vagy esve és képzeld, két pohár pezsgő után félmeztelenül táncolt. Milyen kár, hogy hazamentél!"

a lehető leggázabb:

"Miután leléptél, azután indult csak be igazán a buli, akkor jött meg XY is, akibe bele vagy esve és képzeld, két pohár pezsgő után félmeztelenül táncolt, majd rólad érdeklődött, de végül YZ-vel távoztak a partiról. Állítólag azóta együtt is vannak. Milyen kár, hogy hazamentél!"

Ez is ismerős mi? Halálos adag egy-egy ilyen mondat végighallgatása és felfogása. (Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogyha a bulin ottmaradunk, semmi érdekes nem történik, be sem állít XY és ennek folytán félmeztelen táncba sem kezd...)

Persze ez sok más módon is megtörténhet, például szóbeli vizsgán, miután lefeleltünk és meghúzott a tanár, az utánunk következő tök gyökér lány/srác nulla tudással átmegy. Vagy a boltban éppen előttünk romlik el a pénztárgép, tantárgyfelvételnél nincs internetünk, előadáson pont akkor van katalógus, amikor nem megyünk be.

Ezt persze hívhatnám pech-nek is, de nem teszem. Véleményem szerint a Sorsunk irányít a legtöbb furcsának tűnő helyzetben. Bízzunk benne és próbáljuk meg elfogadni, hogy aminek nem akkor kell megtörténnie, amikor mi akarjuk, akkor az valószínűleg úgy a jó. Velem három esetben volt olyan, hogy tinédzser koromban bele voltam zúgva valakibe, aki persze rám se nézett. Aztán ahogy mindketten felnőttünk, engem már nem érdekelt az adott srác, ő pedig akkor szeretett volna velem "közelebbről megismerkedni". Állítólag véletlenek nem léteznek. Nem is hiszek bennük. Haladjunk az adott állapotunknak megfelelően, lehetőleg előre, akkor talán minden összejön és nem kell az idióta "majd rád talál ha nem várod" mondatokat hallgatnunk. Szuper ez az útvesztő, már csak heccből is el akarok tévedni.

Amikor pöttöm voltam és a kis seggem nagy részét még javában tojáshély borította, "Nyanya" sűrűn vigyázott rám. Emlékszem arra a kis parasztházra, amiben lakott. Folyton újítgatta, mindig ezerrel pörgött, intézkedett. Keveset szólt, de az általában igen velős volt, odaütött keményen. Volt egy elszólása, amit a mai napig előszeretettel emlegetek - minek folytán olykor igen hülye helyzetbe kerülök. A "nementvónaoda" nálam nem néhány szó tájiasítva való gyorsan egyben történő kimondása, hanem egy komplett fogalom. Bármely helyzetre alkalmazható, Nyanya leginkább - ez kicsit morbid -, repülőbalesetek alkalmával használta. Mindig azzal példálózott, hogy ő azért nem halt meg húsz évesen, mert nem szállt repülőre, nem voltak perverz, idióta hajlamai, mint a "mai fiataloknak". Így utólag belátom, ebben mégiscsak van valami.

A legtöbb helyzetet - amibe olykor látszólag véletlen keveredünk -, magunknak okozzuk. Nem keverednénk például verekedésbe, hogyha éjjel kettőkor elűznénk azt a vágyunkat, hogy taxiba üljünk és meg se álljunk az Ibolyáig, hogy legurítsunk egy sört. Elkerülhetnénk a könyvtárban való kellemetlen toporgást, hogyha időben visszavittük volna a könyvet, vagy ha eleve be sem íratkoztunk volna. (Tényleg, ha már itt tartunk meghosszabbítom a kölcsönzést...)

Szóval igen, lehetnek olyan normálisnak tűnő szokásaink, amelyek negatív hatással lehetnek a jövőnkre. (Most nem a bagóra, vagy a piára gondolok.)

Tegnap találtam néhány régi cd-t, Runaways, Sex Pistols. Az egyik Runaways számban valami olyasmit énekelnek, hogy "I wanna be where the boys are, I wanna fight how the boys fight...". Régen is megvoltak a hajlamok a nőknél erre a fajta "olyan vagyok mint egy pasi, csak lányból" dologra. Szerintem annyira sikerült ez a beépülés a pasik közé, hogy mostmár a pasik akarnak beépülni közénk. Sokszor erősebbnek érzem magam némely fickónál, a durva pedig az, hogy ettől nem ő, hanem én érzem magam kellemetlenül! De végülis ezt akartuk mi nők nem? "Nementvónaoda" alapon viselnünk kell a gatyát, ha akarjuk, ha nem. "I wanna fight how the boys fight" - nem lepődnék meg, ha holnap ezt egy kisfiú énekelné nagy elánnal, női pankrációra gondolva.

Mindig furcsálltam a "skatulya" mindkét oldalán toporgó középszerű embereket. Kifejtem. Szóval adott egy közösség - vegyünk mondjuk egy szokványos albérletet -, melynek tagjai ugyanolyan számban nők és férfiak. (Egyes helyeken - nevezzük nevén a gyereket - : kislányok és kisfiúk.) Ezen emberek összeköltöznek konkrét cél/célok érdekében. Például legyen kevesebb a rezsi, legyen kivel inni, tanulni, stb. Magyarán szólva érdekkapcsolatba kerülnek egymással és mindnyájan tisztában állnak azzal, hogy függenek a másiktól egy bizonyos szinten. (Ha a Réka elmegy, nem lesz aki mosogasson, ha Laci távozik, nem viszi le senki a szemetet, ha Ági megy el, soha nem lesz kitakarítva a wc, vagy nem lesz aki felkészítsen a matek zh előtt, nem lesz aki befizesse a számlát, aki lemenjen a cigiért, aki megvígasztaljon, amikor éppen semmi bajunk nincsen, csak unjuk az egyetemet.)

A fent említett kisebb felsorolás máris bemutatja az érdekkapcsolatok és a skatulyák számos olyan pontját, amely külső szemlélő/szemlélők számára egyet jelenthet a "Laci a szemetes, Ági a wc-s néni" fogalmakkal. Holott, ezek az emberek tulajdonképpen egy-egy komplett, ugyan kicsi, de ismétlem teljes világok. A skatulya mégis rajtuk ragad. Figyeljük meg a kisebb városok politikusait és - ilyet nem illenene, de - családjukat is. Ha egy település polgármestere, illetve alpolgármestere elmegy a boltba, mindenki rögtön azt figyeli, sokszor ÖNKÉNTELENÜL, mégis mit vehet egy "ilyen nagy ember". Aztán a szupermarket kasszájánál mindenki suttogva jegyzi meg, hogy a polgármesterúr, alpolgármesterúr milyen tejet vett, kivesézik e tej zsírtartalmát, minőségét, árát, csomagolását és furcsa mód mindenkiben megfordul, hogy talán neki is ilyet kellett volna vennie. Hiszen ezek az emberek számunkra az életünk olyan különös résztvevői, akik értünk dolgoznak, ez a munkájuk és mi pedig, akarva akaratlan rájukhúzzuk ezt a fajta skatulyát, a boltban, a strandon, a benzinkútnál, a temetőben.

Van egy másik vicces jelenet is, próbáljuk meg elképzelni. Kisebb pub a belváros szélén, néhány fiatalkorúval, több időskorúval és elenyésző számú egyetemistával. A hangulat véralkoholszintben mérhetően hatalmas. Nyílik az ajtó, s belép a helyi rendőrkapitány fia, kisebb társaságával. Amint mindenki feleszmél kábulatából, gyorsan váratlan események történnek. A fiatalkorúak elslisszolnak, az öregebbek szégyenteljesen hazatámolyognak, marad néhány huszonéves, akik vodkájukhoz inkább narancsot kérnek, a véletlenek elkerülése miatt, mégis hogy jönne le, ha lehányná a rendőrkapitány egy szem fiát. És most jön csak a furcsa dolog: az említett ifjú, kér egy fröccsöt és egy cigit, mire a pubban maradt véges számú ember egytől egyig felhorkan csöndben. "Hát ez a gyerek meg iszik? Cigizik?" - S ekkor néhányan rájönnek, hogy attól, hogy valaki valakinek a valakije, még ember és van, hogy rászokik a cigire, vagy megiszik egy fröccsöt. Ilyenkor van aki véleményt változtat és a skatulyát örökre lehúzza megbélyegzett embertársáról, s már úgy néz rá, mint a "Kiss Sanyi"-ra, mások viszont újabb skatulyát aggatnak szerencsétlenre, így lesz "a rendőrkapitány fia Kiss Sanyi"-ból "a rendőrkapitány fia, az alkoholista és nikotinfüggő Kiss Sanyi".

Sosem értettem miért van erre szükség, ezért óhatatlanul is packázom a skatulyákkal. Fogalmam sincs, hány lehet már rajtam, de igyekszem a legtöbbet meghódítani, s erre az ország bármely pontján hajlandó vagyok. Egyébként meg pontosan úgy viselkedek, ahogyan csak te, kedves olvasó akarod. Lehetek vicces, okos, bolondos, világpolgár, zenekedvelő vagy utáló, kitaszított, befogadott, barát vagy ellenség, Debreceni egyetemista, kisvárosi szürke lány és még annyi, de annyi minden, amit felsorolni is nehéz lenne - ÉN  mindet akarom! Az összes skatulyát birtokolni akarom, míg csak élek, akarok a barátod lenni és az okostojás is, a könyvtárból, meg a lány, aki a heavy metal bulin a nyakadba hányt, majd kibújt a bőrkabátjából és adott egy cigit.