Mindig furcsálltam a "skatulya" mindkét oldalán toporgó középszerű embereket. Kifejtem. Szóval adott egy közösség - vegyünk mondjuk egy szokványos albérletet -, melynek tagjai ugyanolyan számban nők és férfiak. (Egyes helyeken - nevezzük nevén a gyereket - : kislányok és kisfiúk.) Ezen emberek összeköltöznek konkrét cél/célok érdekében. Például legyen kevesebb a rezsi, legyen kivel inni, tanulni, stb. Magyarán szólva érdekkapcsolatba kerülnek egymással és mindnyájan tisztában állnak azzal, hogy függenek a másiktól egy bizonyos szinten. (Ha a Réka elmegy, nem lesz aki mosogasson, ha Laci távozik, nem viszi le senki a szemetet, ha Ági megy el, soha nem lesz kitakarítva a wc, vagy nem lesz aki felkészítsen a matek zh előtt, nem lesz aki befizesse a számlát, aki lemenjen a cigiért, aki megvígasztaljon, amikor éppen semmi bajunk nincsen, csak unjuk az egyetemet.)
A fent említett kisebb felsorolás máris bemutatja az érdekkapcsolatok és a skatulyák számos olyan pontját, amely külső szemlélő/szemlélők számára egyet jelenthet a "Laci a szemetes, Ági a wc-s néni" fogalmakkal. Holott, ezek az emberek tulajdonképpen egy-egy komplett, ugyan kicsi, de ismétlem teljes világok. A skatulya mégis rajtuk ragad. Figyeljük meg a kisebb városok politikusait és - ilyet nem illenene, de - családjukat is. Ha egy település polgármestere, illetve alpolgármestere elmegy a boltba, mindenki rögtön azt figyeli, sokszor ÖNKÉNTELENÜL, mégis mit vehet egy "ilyen nagy ember". Aztán a szupermarket kasszájánál mindenki suttogva jegyzi meg, hogy a polgármesterúr, alpolgármesterúr milyen tejet vett, kivesézik e tej zsírtartalmát, minőségét, árát, csomagolását és furcsa mód mindenkiben megfordul, hogy talán neki is ilyet kellett volna vennie. Hiszen ezek az emberek számunkra az életünk olyan különös résztvevői, akik értünk dolgoznak, ez a munkájuk és mi pedig, akarva akaratlan rájukhúzzuk ezt a fajta skatulyát, a boltban, a strandon, a benzinkútnál, a temetőben.
Van egy másik vicces jelenet is, próbáljuk meg elképzelni. Kisebb pub a belváros szélén, néhány fiatalkorúval, több időskorúval és elenyésző számú egyetemistával. A hangulat véralkoholszintben mérhetően hatalmas. Nyílik az ajtó, s belép a helyi rendőrkapitány fia, kisebb társaságával. Amint mindenki feleszmél kábulatából, gyorsan váratlan események történnek. A fiatalkorúak elslisszolnak, az öregebbek szégyenteljesen hazatámolyognak, marad néhány huszonéves, akik vodkájukhoz inkább narancsot kérnek, a véletlenek elkerülése miatt, mégis hogy jönne le, ha lehányná a rendőrkapitány egy szem fiát. És most jön csak a furcsa dolog: az említett ifjú, kér egy fröccsöt és egy cigit, mire a pubban maradt véges számú ember egytől egyig felhorkan csöndben. "Hát ez a gyerek meg iszik? Cigizik?" - S ekkor néhányan rájönnek, hogy attól, hogy valaki valakinek a valakije, még ember és van, hogy rászokik a cigire, vagy megiszik egy fröccsöt. Ilyenkor van aki véleményt változtat és a skatulyát örökre lehúzza megbélyegzett embertársáról, s már úgy néz rá, mint a "Kiss Sanyi"-ra, mások viszont újabb skatulyát aggatnak szerencsétlenre, így lesz "a rendőrkapitány fia Kiss Sanyi"-ból "a rendőrkapitány fia, az alkoholista és nikotinfüggő Kiss Sanyi".
Sosem értettem miért van erre szükség, ezért óhatatlanul is packázom a skatulyákkal. Fogalmam sincs, hány lehet már rajtam, de igyekszem a legtöbbet meghódítani, s erre az ország bármely pontján hajlandó vagyok. Egyébként meg pontosan úgy viselkedek, ahogyan csak te, kedves olvasó akarod. Lehetek vicces, okos, bolondos, világpolgár, zenekedvelő vagy utáló, kitaszított, befogadott, barát vagy ellenség, Debreceni egyetemista, kisvárosi szürke lány és még annyi, de annyi minden, amit felsorolni is nehéz lenne - ÉN mindet akarom! Az összes skatulyát birtokolni akarom, míg csak élek, akarok a barátod lenni és az okostojás is, a könyvtárból, meg a lány, aki a heavy metal bulin a nyakadba hányt, majd kibújt a bőrkabátjából és adott egy cigit.
